Gerőcs Tamás és Pinkasz András: Magyarország az európai munkamegosztásban. A termelés áthelyezése a globális járműipari értékláncokban

A kelet-közép-európai országok világgazdasági visszailleszkedése a hetvenes évek globális és regionális átalakulásával indult meg, de csak a rendszerváltással és a KGST felbomlásával vált a térség a tőkés világrendszer és azon belül az európai munkamegosztás teljes részévé. Az új munkamegosztás értékláncain belüli hierarchikus szakosodás a 2000-es évekre átalakult, majd a 2008-as világgazdasági válságot követően megszilárdult. A gazdasági integrációt külső és belső tényezők együttesen határozták meg, így a nyugati, elsősorban német ipari termelési hálózatokat érintő technológiai és világpiaci változások, valamint a német ipar érdekeit szolgáló „neomerkantilista” intézmények térhódítása az Európai Unióban és annak keleti tagállamaiban. A világpiacot érintő túltermelési válság, valamint az utóbbi évtizedben az elektromos motorok által elindított technológiai változások a német járműipar átszervezéséhez vezettek, az egyre szabványosított és ezért stagnáló vagy csökkenő hozzáadott érték előállítására képes termelési folyamatokat a német járműgyártók Kelet-Közép-Európába telepítették át. A külső finanszírozástól és technológiától való függést történetileg újratermelő régiós államok, így Magyarország is részben ennek a német ipari tőkének a kiszolgálására építették fel új félperifériás tőkefelhalmozási rezsimjeiket. A magyar kormány gazdaságpolitikája ebben a rendszerben a német „neomerkantilista” modell periférikus verziójának tekinthető. Az állam az oktatáson, adózáson és munkaerőpiaci reformokon keresztül szolgálja ki a német ipari tőkeérdekeket, aminek eredményeként a centrum–periféria viszonyok újraalakulnak az értékláncok termelési hálózatainak hierarchiájában.