Vályi Péter: A kritikaiság végessége

Az iskolával kapcsolatosan él egy olyan általános elképzelés, amely azt sugallja, hogy minden közfeladatot ellátó oktatási-nevelési létesítmény fontos szerepet tölt be a demokráciára nevelésben (Jakab és Varga 2007). Több, a szakma művelői számára alapvetéseket leíró szakirodalom ebből a kissé idealizált alapállásból fogalmaz meg etikai és esztétikai irányelveket, ajánlásokat intézményvezetőknek, iskolai gyakorlatokat pedagógusoknak (Nemzeti Környezeti Nevelési Stratégia 2010, Education International 2019). Ezt az álláspontot vitatva az esettanulmány egyrészt egy olyan intézményt mutat be, amely sajátos profiljával megcáfolja a fentebb említett „egydimenziós iskola” koncepcióját, másrészt betekintést biztosít annak belső logikájába, átideologizált kommunikációjába egy több éve húzódó problémán és az arra adott tanulói és szülői akción keresztül. A továbbiakban kifejtésre kerülő elnyomás és az azt gyakorlók ebben az esetben beazonosíthatók, nem absztrahálódnak, nem válnak arctalanná egy áttekinthetetlen szuperstruktúrában. Ellenkezőleg, olyan személyek gyakorolják az elnyomás szélsőséges formáját, akikkel a tanulók az iskolai munkavégzés évei alatt napi szinten érintkezni és kooperálni kényszerülnek. [pdf]