Daniel J. Gaztambide: „A népért való pszichoterápia” Freud, Ferenczi és a hátrányos helyzetű emberekkel végzett pszichoanalitikus munka

A pszichoanalitikus munka kialakulása részben a Sigmund Freud és Ferenczi Sándor közti dialógusra vezethető vissza, amely annak a kontextusában zajlott, hogy a pszichoanalízis az első világháborúban találkozott a szegénységgel és a nyomorral. Ez a dialógus – mely a kortárs, főként a kapcsolati pszichoanalízis előfutárának tekinthető – inspirálta Freud felhívását, hogy a pszichoanalízisnek jobban kell foglalkoznia a legszegényebb és a legsérülékenyebb társadalmi csoportokkal. Ez arra sarkallta a korai pszichoanalitikusokat, hogy „legyenek érzékenyebbek a társadalmi igazságosság minden vonatkozásában”, akár politikai aktivizmusban való részvétellel, akár a klinikai technikával való kísérletezéssel, akár a rövid távú, elérhetőbb árú kezelések népszerűsítésével. Jelen írásban ennek a sokszínű népességgel folytatott klinikai munkának a történetét, továbbá a kortárs pszichoanalízis aspektusait (viszontáttétel, megcselekvés1 , új kapcsolati élmény) tárgyaljuk annak a fajta fogékonyságnak a fényében, ahogy Freud és Ferenczi a hátrányos helyzetű emberekhez fordult.